Január 6. vízkereszt, amely a nyugati kereszténység egyik legfontosabb ünnepe. E jeles alkalmat a keresztény ünnepi liturgiában Epiphania Domini néven említik, ami annyit tesz: az Úr megjelenése. A vízkereszt ünnepe három jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkereszteltetését (amikor Jézus harminc éves lett, Keresztelő János megkeresztelte a Jordán folyóban), valamint csodatételét a kánai menyegzőn, amikor a vizet borrá változtatta. Ezek közül később keleten Jézus keresztsége lett hangsúlyos (erre emlékeztet a vízszentelés), nyugaton pedig a napkeleti bölcsek látogatása került előtérbe.

Vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, ezután kezdődik a farsangi időszak. Az ünnephez számos népszokás kötődik.

Az egyház január 6-án a mai napig vizet szentel, mert a szentelt víznek mágikus ereje, gyógyító, gonosz űző, rontást megelőző szerepe volt. E napon nemcsak vizet, hanem tömjént, krétát, sőt egyes helyeken sót is szentelnek.

Szokás volt a szenteltvíz hazavitele, melynek gyógyító hatást tulajdonítottak. Régebben otthon a szenteltvízzel megitatták az állatokat, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, vagy az emberek magukra locsolták, betegségek vagy rontás ellen. Egyes helyeken a ház földjét is meglocsolták vele, hogy áldás legyen a házon.

A víz megszenteléséhez kapcsolódik a házszentelés vagy lakásszentelés hagyománya. Megszentelték a vízzel a házakat, az ólakat. A bölcsőre is szenteltvizet hintettek. Házak megszentelésénél alakult ki az a szokás, hogy a házakra a három napkeleti bölcs kezdőbetűjét vésték fel, így: G + M + B. Ez a 15. századi eredetű szokás egy népies tévedésen, a házszentelés során felírt Christus mansionem benedicat! (’Krisztus áldja meg a hajlékot!’) áldás C + M + B latin rövidítésének félreértésén alapul. A házszentelést a pap végezte; a hívek meglátogatása összekapcsolódott a lélekpénz beszedésével.

A 16. századtól kezdve a csillagének éneklése vált az ünnep részévé. A csillagozás vagy háromkirályjárás a napkeleti bölcsek látogatását idézte meg; a három alakot csak gyerekek személyesíthették meg, legfőbb kelléke pedig a csillag volt, amely a három királynak mutatta az utat Betlehembe.

Az ortodox családoknál a betlehemi jászolra emlékezve szalmát szórtak a tisztaszoba padlójára, és azon háltak. A gyerekek kántálni mentek az idős házaspárok házához, a katolikus háromkirályjáráshoz hasonlóan.

Az ünnephez kötődő szokások közül ma már csak az él, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát, ami a karácsonyi ünnepkör végét, és a farsangi mulatságok kezdetét szimbolizálta.