Jump to content

A mi ijesztő kastélyunk

2019. 04. 11. 07:37

A különös kastély falai közt tragikus események sora történt.

Fekete-kastély. Már a neve is épp oly borzongatóan hangzik, mintha valamilyen régi szellemhistória színhelye lenne. Nevét azonban, mint mondják, egykori fekete tetőcserepeiről vagy egy másik elmélet szerint feketére mázolt ajtói, ablakai miatt kapta.

 

Akármiért hívják is úgy, ahogy, az ottani, múltbéli események alapján kétségkívül elnevezhették volna így sötét története okán is.

Öngyilkosság és gyilkosság a kastélyban

A kastély, mely a Balaton északi partján, Balatonedericsen található, a 13. századig visszavezethető családfával rendelkező Nedeczky család birtokában volt. Az 1700-as években építtették.

Miután Nedeczky Istvánt, 1800-as évekbeli lakóját fegyveres felkelés szervezése miatt halálra ítélték, öccse, Nedeczky Jenő vásárolta meg tőle a kastélyt 1864-ben. Deák Ferenc unokaöccseként István végül megúszta a kivégzést, ám börtönbe zárták, ahonnan csak az 1867-es kiegyezés után szabadulhatott amnesztiával.

Az igazán sötét fellegek a 20. század elején gyűltek csak össze a kastély felett. Tragédiák sora indult meg: 1912-ben egy helyi gulyás féltékenységből megölte a kastélyban dolgozó szakácsnőt. Két évre rá, 1914-ben a kastélyt korábban megvásárló testvér, Jenő lett öngyilkos, 74. születésnapján.

Halála után többször is tulajdonost váltott a kastély, mígnem egy pesti ügyvéd, Vág Jenő kezébe került. Ő is öngyilkosságot követett el, amikor feleségét hűtlenségen kapta. Az özvegyasszony későbbi vőlegénye, aki kútfúróként tevékenykedett, szintén megölte magát, értesülvén róla, hogy a nő már másba szerelmes. Végül a több férfit elfogyasztott özvegyet is utolérte a baj: egy 13-szoros bigámia miatt körözött férfi, Kaály Nagy Adorján kezdett udvarolni neki, aki azt hazudta, alföldi földbirtokos és tengerésztiszt. A nő vagyonának jó részét elverte, majd eltűnt.

A kifosztott özvegy a kastély eladására kényszerült. Ekkor került az épület egy nyugalmazott miniszteri főtanácsos kezébe, aki román feleségével a második világháború idején költözött be. Kettős hírszerző volt: látszólag a németek embere, valójában a szovjeteknek és az angoloknak szerzett információkat. Valószínűleg lebukott, ezért lehetett öngyilkos 1945 februárjában. Ez volt a negyedik öngyilkosság, az ötödik tragikus haláleset a kastélyban.

A kastély utóélete

A kastély nagysága okán tökéletesen megfelelt a célnak, hogy üdülővé alakítsák át. Sokáig akként üzemelt, de mára megüresedett, környékét pedig elvadult növényzet terítette be. Ha még ma is működne, valószínűleg leginkább borzongásra, szellemkastély-hangulatra vágyó utazók vennék igénybe. Aki pedig utólag értesülne a Fekete-kastély sötét históriájáról, feltehetőleg kevés nyugodt éjszakát töltene el annak falai közt.

A Beckett-kastély legendája

Világszerte találni hasonlóan borzongató történetű kastélyokat. Ilyen a Beckett-kastély is, mely Amerikában található. Ennek történetét mutatjuk be a következő cikkben.

(Forrás: femina.hu / fotó: pixabay.com)