Jump to content

Jegyek ha vitáznak

2021. 04. 04. 06:38

Lehet, hogy háborúkat előzhetnénk meg, ha tudnánk a másik léleknyelvén beszélni. Sokszor ehhez nem is kellene más, csak ismerni a csillagjegyek szülötteinek tulajdonságait és kicsit alkalmazkodni hozzájuk.

Ha a családtagjaid, barátaid jegyét ismered, és igyekszel ennek megfelelően viselkedni velük vitás helyzetekben, már tettél egy nagy lépést a béke felé. Ha még nem is a világbékét oldod meg, de a szűk környezetedét mindenképpen.
Aztán meg tudjuk jól, Róma is azért omlott össze, mert meggyengültek a családok, nem igaz? Szóval ez fordítva is működhet, ki tudja?

KOS

„Gyere cipó hamm bekaplak” stílusa miatt a vitákban igencsak ijesztő tud lenni. Szerencsés esetben – talán nem tör szét semmit – csak üvölt. Érveit főleg a hangerejével támasztja alá, így gyakorolva nyomást a másikra. Ha egy vitában vesztesnek érzi magát – taktikát vált. Egyszerűen megsértődik és elvonul. Ilyenkor esetekben akár napokig is képes némasági fogadalmat kötni. Ha már a sértődésnél tartunk! Sokan vannak, akik napok múlva is a könnyeiket törölgetik a Kossal való vitájuk után. Az igazság az, hogy a vita hevében olyan szavakat is kimond, amelyekkel akaratlanul is megbántja a másikat. Ezek többségét azonban nem gondolja komolyan, 10 perc elteltével ugyanis már azt sem tudja, hogy éppen kit, mivel is bántott meg…

Hogyan kezeld?
Ha vele szemben egy vitából nehezen tudsz kijönni – játszd el a vesztest! A lényeg, hogy győztesnek érezze magát. Ebben az esetben hamar elfelejti a vitát, – s hogy Ő lett a győztes, még meg is hálálja neked.

Ha már megsértődött:
Amíg nem érzi úgy, hogy Ő lett a győztes: sajnos neked kell kiengesztelned. A kiengesztelés eltarthat órákig, napokig, de szélsőséges esetekben akár évekig is! Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mikor teszed le a „fegyvert”. Amint látod, így vagy úgy – övé az utolsó szó. Viszont… nem nagyravágyó – a csaták megnyerésével is megelégedik. Vagyis a háború még a tied lehet… Egyébként a legkorrektebb vitapartner! Szemtől-szembe, kard ki kard…

BIKA

Békés természete miatt nehéz kihozni a sodrából – ennek ellenére vannak helyzetek, amikor a tornádó hozzá képest, lágy tavaszi szél… Alapvetően nincs felkészülve a vitákra. Ezért hogy időt nyerjen, s hogy átlássa a helyzetet – gyakran eljátssza a „butuskát”. Ez persze rendre KI, és MEG akasztja a vitapartnereit. Mivel ritkán támad – általában felkészült. Vagyis olyan „megingathatatlan” érvei vannak, amelyeket nehéz megcáfolni. Már csak azért is, mert makacsul ragaszkodik hozzájuk. Amikor valami huzamosabb ideig nem hagyja nyugodni, a szavaival szurkálódni kezd. Ezt megteheti közvetlenül – egyből a tárgyra térve, de poénok mögé bújtatva is. (Érdemes ezekre odafigyelni!)

A jámbor bikuci, két esetben válhat dühöngő bikává:
– ha becsapják vagy átverik, illetve
– ha betelik nála a pohár.

Az első esetben az átverő – a másodiknál a tárgyak (poharak, tányérok, ajtók, ablakok stb…) lehetnek veszélyben. Dührohama amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan el is múlik. Egyébként a pohara, bármilyen apró semmiségtől betelhet. Kitörésekor az addig összegyűlt sérelmeit egyben önti ki. Az egészben az a legérdekesebb, hogy ezeket a sérelmeket gyakran nem is azok okozták, akik elszenvedői lesznek a kitörésének…

Hogyan kezeld?
NE kiabálj vele! Nagyon érzékeny hallása van – a kiabálás csak tovább hergeli. SOHA, de SOHA ne verd át. Ha mégis megteszed – eszed ágában ne legyen elmondani neki (ezek nagyon fontos dolgok!). Vitában csak akkor nyerhetsz vele szemben, ha az övénél is biztosabb érveid vannak. Ha nincs, akkor ismerd be a győzelmét – ennyi. Nagyon könnyen kiengesztelhető! Néhány szép szó, egy kedves érintés az esetében csodákra képes. Nehogy megijedj tőle! Így első olvasatra lehet, hogy nem egy egyszerű eset. Viszont hidd el, ha megtanulsz élni a „szabályaival”, akkor kenyérre kenheted.

(Forrás: nlcafe.hu / fotó: pixabay.com)