Jump to content

Készítsünk otthon szerencsesütit!

2017. 04. 15. 15:01

A szerencsesüti szermazása elég bizonytalan, ellentmondásos történetek keringenek, hogy honnan is származik és mi volt a célja.

Az egyik történet szerint kínai harcosok sikeres szervezkedésük egyik eszközének tekintették a süteményekbe rejtett üzeneteket, míg egy másik verzió szerint Japán a származás helye, pontosabban a sintoista szentélyek, ahol az évforduló ünnepségek alkalmával az újévi szerencsekívánságokat csomagolták ezekbe a süteményekbe.

Előfordul még a legendák között Jung neve is, aki nem szerencsejóslatokat szándékozott becsomagolni, hanem Konfucius bölcseleteit.

Megint mások azt állítják, hogy Amerikában kezdte terjeszteni egy bevándorló kínai, s akkora lett a sikere, hogy hamarosan utánozni kezdték, míg végül világszerte elterjedt. Egyes nézetek szerint a 90-es évekig Ázsiában ismeretlen volt ez a süti! Az ázsiai országokban Amerikai szerencsesütiként ismerik az emberek.

A szerencsesüti eredeténél már talán csak receptjei sokszínűbbek.

A legelterjedtebb:

Hozzávalók:

  • 24 dkg liszt
  • 2 evőkanál kukoricaliszt
  • 12 dkg cukor
  • 1 teáskanál só
  • 2 tojás fehérje
  • 4 evőkanál étkezési olaj
  • 1 teáskanál víz
  • 2 teáskanál vanília esszencia
  • A mondatokat tartalmazó piciny cetlik

Elkészítés:

A hozzávalókat egyenletesen és erőteljesen dolgozzad össze. A kapott masszából vágj egyofrma köröket vagy négszögeket, netán háromszögeket. Ez ízlés dolga, bár az eredeti recept köröket említ, a többi alak is elég gyakran előfordul. Kísérletezz! Arra azonban vigyázz, hogy a darabkák nagyobbak legyenek, mint a papírszeletkéid.
A kiszaggatott darabokat olajjal (margarinnal) kent tepsibe téve süssed, míg halvány barna nem lesz. Vigyázz, hogy ne süssed túl sokáig, mivel a formázás még csak ezután jön! A félig megsült darabokba helyezz el egy-egy papírkát, formázz belőle sütit, azaz zárd össze a papír körül a tésztát, majd helyezzed vissza, és süssed, míg teljesen kész nem lesz. (Ez már csak pár perc.)

Felszolgálás előtt porcukorral hints meg, de ne túlságosan. Akár a vendég választ, akár Te választasz ki mindenkinek egy-egy darabot desszertként, emeli a hangulatot, ha minden sütinek saját kis papírtálkája van.

A kínai recept

Hozzávalók:

  • 10 dkg liszt
  • 2 tojás
  • 2 nagy kanál margarin
  • 2 csipet só
  • 2 csipet szódabikarbóna
  • 4 kanál cukor
  • vaníliás cukor
  • A mondatokat tartalmazó piciny cetlik

Elkészítés:

Hasonló az elterjedt recepthez. Ám itt egyértelműen háromszögletű darabokat szaggatunk ki a fél cm vastagra gyúrt tésztából. További eltérés még, hogy ebben a receptben azonnal sütit formázunk a kivágott darabokból, és a papírdarabkékat még nyers állapotban rejtjük a tésztába. Ezért ebben az esetben fokozottan kell figyelni arra, hogy mind a papír, mind a felirat az egészségre ártalmatlan anyagból készüljön!

Japán recept

A japán recept annyiban különleges - a japán eredet-legenda szerint -, hogy annak íze korántsem ilyen édes, ezért ebbe a változatba jóval kevesebb cukrot kell tenni.

(Forrás: 12csillagjegy.hu; szerencsesuti.eu; ladym.blog.hu; kép: pixabay.com; google)