Jump to content

Kik azok az "ikerlángok"?

2018. 01. 04. 02:57

Sokan úgy gondolják, mikor az ember megszületik, akkor vele egy időben megszületik az ikerlángja, a másik fele, a tökéletes társa, akit a későbbiek során a sors az útjába fog sodorni. Te hiszel benne?

Minden embernek van energiája, szervezetének, lényének egy rezgésszáma. Az ikerlángokra jellemző, hogy ez a frekvenciaszám megegyezik. Tökéletes párból, igazi tükörszerelemből az életünk során mindenkinek csak egy adatik meg. A tükörszerelmek tökéletesen harmonizálnak velünk, kiegészítenek minket. Ők a másik felünk.Ha két ikerláng egymásra talál, tudat alatt megérzik, hogy ez több mint egy hagyományos szerelem. Örökkön-örökké együtt akarnak lenni, tudat alatt tudják, hogy életük összefonódik és egyesül. Az ikerlángod tulajdonképpen olyan, mint te magad, egy tükröt tart eléd, és rámutat az összes pozitív és negatív tulajdonságodra egyaránt. Éppen ezért nevezik tükörszerelemnek.

Fontos, hogy mindenkinek van egy ilyen tökéletes társa, azonban addig nem sodorja elénk a sors, ameddig önmagunkkal nem vagyunk harmóniában. Ahhoz, hogy megtaláljuk, a tökéletes ikerlángunkat, lelünk egyensúlyát is meg kell teremteni. Hiszen nem várhatjuk el mástól, hogy elfogadjon minket olyannak, amilyenek vagyunk, ha önmagunkat –állítson rólunk bárki, bármit­ nem tudjuk elfogadni. Éppen ezért, tanuld meg szeretni önmagad, hozd lelked-tested egyensúlyba, harmóniába, így energiaszinted is feltöltődik és a szervezetből kibocsájtott rezgések is a helyre állnak. Ha ez az egyensúly megvan, nem is kell mást tenned, mint várni, hogy a másik feled utadba sodródjon. Mindig nyitott szemmel kell járni, sosem tudhatod, hol találkoztok össze.

Mi történik, ha megleljük?

Ha megvan a másik felünk, akkor maradjunk pozitívak és törekedjünk a harmónia megtartására, ugyanis, ha negatívak, stresszek és frusztráltak vagyunk, másik felünket is lehúzzuk.
Ha olyan belső energiát, töltést érzel a társaságában, mint korábban még soha, amikor minden pillanat felemelő, amit vele töltesz, olyan mintha egy külön világotok lenne, minden bizonnyal megtaláltad a másik feled.Az ikerlángod jelenlétében úgy érezheted, mintha megállna az idő körülöttetek. Minden vele töltött pillanat egy csoda, ami tested-lelked feltölti, és belső harmóniát teremt. Az ikerláng szerelemben mindkét fél sugárzik és ragyog a boldogságtól. Egymás energiáiból rengeteg erőt nyernek. Ami feltölti lényüket.

Van az a ritka és megfogalmazhatatlan érzés, mikor tudod, hogy szükséged van a másikra, de nem tudod megfogalmazni mi az, ami ennyire megfogott benne. Lénye, teste-lelke, mindene. Mindent szeretsz benne, de nem tudod, hogy miért. Hiszen még alig ismered, de már a kapcsolat elején tudod, hogy neked ő kell, érzed, hogy ő az igazi. Ha ez az érzés kerít titeket hatalmába, valószínűleg eléd sodorta az élet a tükörszerelmed. Aki már attól tökéletes számodra, hogy létezik.
Az ikerlángok gyakran megérzik, mi történik a másikkal, még akkor is, ha nem tartózkodnak egymás közelében. Rezgésszámuk egymásra hangolódik, fizikailag, szellemileg, energetikailag is egymásra vannak hangolódva.
Az ikerlángunk mellett nem érzünk lehetetlent, feltölt minket, energetizál, erőre kapunk mellette. Ez a siker, a boldogság, és a harmónia kulcsa.Az ilyen szerelmek különlegessége a kettejük közti láthatatlan kapocsban rejlik, abban az intenzív és szoros energiában, ami elválaszthatatlanná teszi a feleket egymástól. Az ikerlángok gyakran, anélkül is tudják, mit akar,gondol a másik, hogy bármelyik fél megszólalna. Mélyebben élik meg a szerelmük minden mozzanatát a legapróbb érzelmektől a legintenzívebbig. Első látásra akár ijesztő is lehet, mikor az ember rájön, hogy a saját tükörképét tartja elé a másik fél a kapcsolatban. Hiszen sokan úgy gondolják, csak az ellentétek vonzzák egymást. Azonban tükörszerelmünktől sokkal többet tanulhatunk, mint azt elsőre gondolnánk. Személyiségünk, lelkünk, lényünk és energiaszintünk is fejlődik a másik felünk segítségével. Mivel az ikerláng szerelem során úgy érezzük, tökéletesen ismerjük a másik felet, így sok vitától és más párkapcsolati problémától mentesen élhetünk választottunk mellett. Kölcsönösen fejlődhetünk, feltöltődhetünk és leélhetjük tárasunkkal az életünket a legnagyobb harmóniában és egyetértésben.

 
(Forrás: 12csillagjegy.hu l Kép:pixabay.com)